Szöveges mező

Elérhetőség:  orihime@freemail.hu

Naptár
Szavazás
Hogy tetszenek a verseim?
Nagyon jók!
Nem az én stílusom.
Lehetne jobb is...
Elmegy.
Szív

Szív.
Dobban, dobban perc, perc után,
S ha egyszer úgy érzed kihagy egyet,
Azt csak a fájdalom mondatja veled.
Egyet sem hagyott ki
Csak az idő állt meg egy kicsit,
Hallgatott veled,
Adott egy perc csendet,
Hogy utána tovább menjen.
Mert nem törheti meg,
Nem szabad megtörnie semminek.
Hullajthatsz könnyeket,
Eláraszthatod a világot,
De a szíved...
Arra muszáj vigyáznod.
Vigyázni, ápolni,
De nem körül bástyázni.
Mert jönnek még szép napok,
Fogsz még nevetni,
Igazán szívből kacagni,
A lemenő napot csodálni,
S ezért muszáj, megbocsájtani.
Elvette a világ őt, elvitte az idő,
De hoz szebbet, hoz gyógyírt,
S szíved nem kell már félteni.
Békére lelhetsz, igaz szeretetre,
S egy csöpp élvezetre.
S ha mindezt megtalálod,
Mindent hagy csak a szívedre.

 

A tél csókja

Egy hideg szellő körbefon, átölel,
Lehűti lelkemet,
Siratja elmúlt kedvesét,
így hullajt érte könnyeket.

Kizokogja bánatát, hogy tisztuljon a szíve,
Ezért az egész világot befesti hófehérre!

Fagyos dühe kiárad, eláraszt mindent,
Befagyaszt tavat, patakot,
Páncélt von köréje.
Páncélt mi kemény, mint a szikla,
S semmi se töri, zúzza.
Jeges szele alatt a fák meghajlanak,
Engedelmesen hajtják végre a parancsokat.

De rémületes ereje apadni látszik,
Nincs mi táplálja dühét
Ezért hát megnyugszik.
Most csak fújdogál
S hullajtja pelyheit
Fehérre csipkézve a fa tű leveleit.

Benézeget minden házba,
Keresi őt s megtalálja!
A karácsony melegsége visszatért ő hozzája!
Boldogan fogadja, hogy megtalálták újra egymást,
Örömet csalva a másik arcára.
Mindig csak messziről szemeznek
Mert ő nem léphet be a házba.

De ideje menni, neki tovább kell kísérteni.
Hátat fordít de hópelyheit sűrűbben ejti,
Hogy tiszta, fehér karácsony örüljön neki.

Elindult hát, hátra se néz.
De ha valaki jól megfigyeli,
Ott maradt az ablakon a jele, utolsó ajándéka
A zúzmara virága!

 

 

Tépett szép madár

Tépett szép madár
Szárnyalj, túl az égen,
a gyönyörű messzeségen,
a kéken, az életemen.

Repülj át az életemen.
Hozd szívembe a szépet.
Sivár lelkem színezd ki,
Hisz neked ott vannak a szivárványszínei.

Használd fel mindet,
Mutasd meg te, a meseszépet!

Vigyen át a szél
Réten, s tón
Mutassa meg a világ
A sok szörnyűségen túl,
Hogy ott lakozik a csöpp,
A drága, a boldogságok rejtett áriája.

Tépett szép madár,
Ki tollad, hullajtottad értünk,
Ígérem szebb lesz,
Szebb lesz ez a világ.
Ha nem is az egész
Csak ez a táj.
Vigasz s menedék
Annak ki erre jár.

Szívének pihenő, hogy az éjjel,
Ne a sötétséget lássa, hanem a milliárd fényt.

S ha egyszer visszatérsz ide,
Meglátod hát,
Hogy megérte az áldozatot érte
Mert minden ragyog tőle.

Jobbá tetted, mássá tetted,
Kérlek, kérlek!
Fejet hajtok előtted
Leteszem az ajándékom
Csak annyit kérek,
Nézz vissza ide!

Nézz ide s lásd meg,
Hogy tollad
Mennyit, mennyit jelentett.
Mennyit adott ennek a világnak.

Szeretet s béke
Régen fordult elő erre.
De most már itt van
S tépett szép madár, ígérjük mind,
Nem engedjük el soha már!
Szorosan öleljük az égi adományt.

 

 

Átkozott jel

Csábította, kerülgette
S halvány fénnyel megfertőzte,
Zöld ragyogást adott neki
S szemében tükröződött a jel,
Hogy neki már nem mondhat ellent.

Ereje lett mi a végtelent hódítja,
Az eget süvölti, a földet rombolja.
De elege lett belőle, mert mindenki őt akarja.
Ölnie kell, halált hoznia.
Nem bíra ő, hogy ítélkezzen
De ezt a sors most így hozta.
Lemondana mindenéről,
Mindent elhagyna,
Ha újra mosolyogni tudna.

Engedett a csábításnak egykor,
S most viseli a terhet,
Egy életre megtanulta,
Hogyha valami szép, csillogó
S boldogsággal kecsegtet,
Az még lehet a velejéig romlott,
Taszíthat nyomorba, a lelket sivárságba,
Elhozhatja a nihilt,
Az üres csendességet, az őrület határát,
A vér megszokott látványát.

Egyszer kívánt mit már megbánt,
S nem oly szerencsés, hogy
Ezt most visszavonja.
Mert mit sem ér a szó, a bánat,
Súlya nincs neki,
Szárnyra kap a levegőben,
S mindent átszelve eltűnik a végtelenben.

De mész előre felemelt fejjel,
A szemedben a jellel, elszánt tekintettel,
Mert élni tovább kell!

 

Dallam

Csak lépkedek rendületlen,
fülembe dobog a dallam
mire léptem rendezem.

Néha szállnék…
fel, fel, el innen,
de testem marad, köti a fizika,
míg ily gonddal lelkem nem küzd,
ő csak a magast hasítja.

Szöveges mező

Lavati Bettina

1991.12.23

Gondolatok, rímek, lelkem elzárt szegletei mögül.

Diavetítő