Szöveges mező

Elérhetőség:  orihime@freemail.hu

Naptár
Szavazás
Hogy tetszenek a verseim?
Nagyon jók!
Nem az én stílusom.
Lehetne jobb is...
Elmegy.
Otthonunk

Sok ember, sok ország, egy világ.
S e kincset nem őrzi más,
Mint maga a pusztulás.

Nem tartanak össze az népek,
Nem fognak össze az emberek!
Nem nézik, hogy mi a jó,
A kedves, az ápoló...
De a haszon, a nyereség,
Mely minket a földről a mélybe taszít,
Azt áhítják, keresik, kutatják.

Nem értem őket...
Nem én!
Miért dobják el ezt?
Miért az alma rohadt oldalát kérik?
Miért hagyják, hogy a másik oldala is vele rohadjon a velejéig?

Már nem bírja a Világ az Embert,
Mert csak szemetet termel,
Inkább föléleszti a folyót,
Mossa ki a mocskot,
S csak jajong az Ember,
"Ó, most ezt miért kell?"
A vörös pusztító is tombolt, de miért?
Ó, hát igen, az ember...

És ki vigyáz, ki ápol
Az nem ér semmit,
Mert maroknyi EMBER,
Ő nem éri el,
Nem éri el azt, hogy aki tud, cselekedjen.

És a Világ, ez az egy csepp világ,
Mi otthonunk, a kincsünk,
Nem védjük s oltalmazzuk,
Hanem mi, a gyerekei,
A pusztulásba nyomjuk.


Eltűntek léptei 
 
Eltűntek az ég alatt léptei,
emlék ő csupán,
egy szép kép, mi fáj, ha rágondolok néha napján. 
 
A csillagok alatt vízhangzik, hogy dübörgött a szíve,
mi mellkasát majd szét vetette.
 
De már nem hallhatom e lágy dallamot,
már nem nézhetem őt magát,
más fele vitte útja,
mi nem keresztezte szívünk vágyát. 
 
Csak remélem, mert hinni nem merek,
ha dühös lelke elérte az akaratát
vissza jön ide, hol szeretője vár.
 
De addig jöjjön míg e szív képes szeretni,
mert évek múlva nem ugyanaz az ember fogja a szívét kitenni.
 
Utolsó adag 
 
Lement a nap,
világít a hold,
felébredt a fertő,
s nem enged szabadulnod. 
Nem érdekli ki voltál,
 a lényeg, hogy itt vagy
bilincsbe ver s elmenni nem hagy.
Csak mélyebbre ránt, le a sötétségbe,
hol szikrányi fényed sincs,
nem ér oda hang se. 
 
Vérzel, vérzik a karod,
vérzik a lelked,
mert tudod,
ez volt az utolsó adagod. 
És mégis..., végtelen béke száll meg,
mert vége a gyötrődésnek. 
Itt, egyedül, ahogy hagyott. 
Azt hitte megfogott, azt hitte, hogy az övé vagyok,
de tévedett. Mert a magam ura vagyok. 
Ha csak egy pillanatra is, pillanatra,
de újra, újra szabad vagyok!
 
Ragyog az ég

Most jön a nap rejtekéből,
Tündököl hát az ég alja,
Ahol éri ott ragyogja.
Új nap indul, új eséllyel,
Tele a szív reménységgel.

Világít vakítón a nap,
Lágy kékjével eltölt az ég.
Friss a szíved, tettre kész,
Már nem kell semmi más,
Csak a cselekvés.

Eltűntek a bárányfelhők,
Tiszta az ég.
S mégis a forróság emészt.
Szorítja a torkom, fulladok.
Itt vagyok előtte, s mégis
Ki sem mondhatom.

Hűl az idő, de az ég,
Az ég még mindig ragyog.
Kimondom hát, lesz ami lesz,
Kell a szívnek, kell ez nekem.
Ha igen, ha nem,
Ezután könnyebb lesz minden.

Vörös, rózsaszín,
Kék és narancssárga,
Itt van a színek kavalkádja.
Velem marad,
Szívem melengeti,
Új kalandot, új színt hoz,
Hogy a szürkeséget felváltsa
A szivárvány ragyogása.

Sötét az ég,
De ott világít a hold,
S mellette a csillagok.
Itt fekszik mellettem,
Felmelegíti fázó testemet.
S együtt kémleljük tovább a sötétkék eget.

 

SZERETLEK - Függőleges

Soha ne feledd, nem vagy egyedül,
Zárkába zárt kismadárként,
Elgyötörten, keservesen keresed a kiutat.
Rögvest a magasba reppensz, mint a kapu kitárul.
Ettől aztán végre nyugalomra lelsz.
Téged, mint kincset, őrizni foglak,
Lelked vigyázom, mert én téged mindig imádni foglak.
Ezért most kérlek örülj a szónak.
Kék ibolyám nincsen nékem, csak e versem, de ez csak a tied, ez a szólam.

Szöveges mező

Lavati Bettina

1991.12.23

Gondolatok, rímek, lelkem elzárt szegletei mögül.

Diavetítő