Szöveges mező

Elérhetőség:  orihime@freemail.hu

Naptár
Szavazás
Hogy tetszenek a verseim?
Nagyon jók!
Nem az én stílusom.
Lehetne jobb is...
Elmegy.
Alkonyat

Egy zöld erdő közepén, egy kicsi rétecskén
ledőlök a gondoltaimmal én.
Egyedül, csak a csend és én.
Megérinthetem a végtelent, szállhatok a széllel.
Érezhetem a szabadság pillanatát minden egyes éjjel.
Alkonyatkor mikor lemegy a nap,
akkor kezdődik a rég várt pillanat.
S ha már feljött a hold és csillag tenger néz reád,
akkor érzed igazán mit rejt ez a világ,
akkor feleded minden problémád.
Nem gondolsz semmire, csak akkor szállsz igazán.
S ha hasad a hajnal lassan önmagadra találsz,
felkelsz kimész az erdőből és éled az életed tovább.

 
Furcsa zenedoboz

Hallgatod a dallamát s furcsa emlékképek törnek rád,
szomorú s boldog, nevetnél s sírnál,
táncolnál vagy csak állnál és gondolkodnál.
Visszagondolsz az életre mit eddig éltél,
visszagondolsz erre az évre
s nem bánsz semmit, mit eddig tettél.
Hibáztál de nem bánod,
mert most már tudod, hogy mit hogy kell csinálnod.
tettél pár őrült dolgot, és örülsz neki hogy meg tetted
mert színesebbé váltak a hétköznapok.
A jó mellett mindig ott van a rossz
de ha jóra gondolsz észre se veszed, hogy ott volt a rossz.
Szükség van arra, hogy őrült légy,
hogy kikapcsolj és merész légy!
Hallgatod tovább ezt a bájos dallamot
s még ezernyi gondolat fut végig agyadon.
Mit e zene felidéz a sivár múltadból.
De most egyszeriben megváltozott minden!
Új képek jönnek mit eddig nem láttál,
pedig ha jól belegondolsz,
a saját életedből elég nehéz újat mutatni tán.
Ezer új dolgot láttál. mi izgalmas és őrült
de a választásod nem mindig tökéletes,
mert bármit láttál eddig jövődből,
ez után is dönthetsz rosszul.
Folytatod az utad tovább,
látod örömöd s kínod
de a végén már nem bírod tovább.
Ott fekszel egy ágyban s körülötted
unokák s gyermekeid,
de hirtelen megszakad a kép,
mert a zenedobozt lecsukod,
a dallam véget ér.
S most a jó emlékekre gondolsz,
hogy mennyi mindent megélhetsz még.

 
Tündérmese

Nyisd fel szíved köves burkát
S engedd, hogy a tündérmesék belengjék világát.
Láss meg újra több ezer színt,
Ragyogjon újrat mit már eltemettél.
Hagyd, hogy mindent,
Mindent, mi bántott, elűzzék a színek, virágok.
S most nézz fel rájuk, nézd meg jól őket,
S vésd elmédbe, mily csodálatos az élet.
Minden mellett ott a rossz,
De csak a szépet nézzed.

Apró pici tündérek hullatják könnyüket érted.
De engedd, hogy eltűnjön,
Mint vízcsepp a forró kövön ítéletidőben.
Engedd, hogy lelkedben újra szárnyaljon az élet.
Meselények árasszák el szíved,
Álmodban vágtass paripán, mely túlrepül az égen,
S érezd, hogy ez mindig megadatik néked.

Az éjszaka mint obszidián
S a kék Hold beragyogja,
De tengernyi csillag is nézi magát lelked fénylő tavában.
S most partját holdfénypillangók lepik el,
Tündökölnek ők is, mint maga a sápadt hold egy hideg éjszakán.
De ha tovább sétálsz, át egy sötét erdőn,
Megleled a Szikra Völgyet hol ezernyi virág nyílik egy éjen át.
S ha ezt a völgyet elönti a hold fénye, az egy új világ kapuját nyitja ki ide.

De egyszer mindennek vége,
Több napot nem tölthetsz el itten.
Most már kinyithatod a szemed,
Tudod, mit kell nézned.
Észreveszed, mi csomó gúzsba kötötte lelked
Egyszerre csak kienged s végre
Fellélegezhetsz, nagy levegőt vehetsz.
Nincs már kötél, mi fogva tart,
Mert a tündérek mind eloldozzák.
S tudod, ha kell, ők ott lesznek,
Hogy segítséget nyújtsanak, ha szükséged van rá.

Ha úgy érzed, hogy a való világ újra bemocskolta lelked,
Csak annyit kell tenned, hogy felnyitod a szíved.
A többit már tudod, mi hogy lesz...
Oda elmenekülhetsz.
Csak pár nap csoda, de akkor is,
Ezer év súlyát veszik le rólad.
Csak becsukod a szemed,
Kinyitod a lelked,
S hagyod, hogy a tündérmese elárassza a szíved.

 

Csak te

Szoríts gyengéden
S ne csak taszíts
Szükségem van rád,
Még akkor is ha ezt te nem hiszed.
De mit tudhatsz te?
Csak a saját élved hajszolod
S rám, rám csak elvétve gondolsz.
De nekem arra van szükség,
Hogy mindig velem légy,
Lépten nyomon mutasd,
Hogy szeretsz még.
Ha erre van kereslet hát miért nem teszed?
Attól, hogy közel vagy,
Még elég messze lehetsz.

 

Óh Nap!

Óh Nap, te magason!
Csak te tudod, csak te tudod...
Hold, te hallgatod?
Hallottad a dobbanást, ugye?
Mert létem együtt rezdült vele.

Láttad a táncot mit a hajnal jár?
Hogy a keleti égbolton feldereng?
Hogy a nap az égbolton jár, most, veled.
De te, csak nyugodtan menj,
Térj nyugovóra immár,
Nem hagysz magamra, a fény felvált.

Telik az idő s a mutató zakatol
Érzem, hogy gyengülsz kedvesem,
Fényed kopik
A sötétség már nem késlekedik.

Óh patak, te kristály tiszta!
Ugye szabad, engeded?
Hogy testem megmártsam hűvös vizedben
S elmerüljek benned.
Fák, erdő, természet!
Hegyek, völgyek, Te érzed!
Lélegzik, s gondol rád.
Engedd, engedd, hogy kinyújtsa a karját!
Markold meg jól, vigyázz rá!
Mert őt ha eldobod, már vissza nem kapod.

Választás? Na nem!
Azt nem hagyom!
Mindenben ott a jó, a szép
Miért kell nekünk csak egy?
Pedig mind, mind a miénk lehet!

Az óceán szíve, a rét zöldje.
A hold fénye, s a nap melegsége.
Nem kell választani, óh nem!
Ők mind a tied maradnak,
S megférnek egymás mellett.
Ők nem kérik, hogy válasz csak egyet.
Nem.
Ők mind téged akarnak.

Téged.
A lelked. A szíved.
S bármire hajlandóak.
Mert érzik, hogy melletted,
Önmaguk lehetnek.
Tündökölhet a Hold a hajnal vizében
Mi a hegyekből folyik az erdő mélyébe le.

S te csodálattal nézel rájuk
Mert veled vannak, s mind oly gyönyörűek!
De ha más is megnyitja a lelkét az övé is lehet!
S akkor már
Együtt vigyázhatunk rá!
Vigyázni e kincsre, a melegségre.

Szöveges mező

Lavati Bettina

1991.12.23

Gondolatok, rímek, lelkem elzárt szegletei mögül.

Diavetítő